Klinikai vizsgálati program nem inzulinfüggő cukorbetegség kezelésére.
Az Erzsébet Gondozóházban 2012. július 1-től, krónikus betegek járóbeteg szakorvosi ellátását valósítottuk meg. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt célja egy olyan egészségügyi szolgáltató központ létrehozása volt, amely a XXI. század építészeti és gépészeti megoldásait alkalmazza, és egyúttal jól eső érzéssel tér be mind a beteg, mind az ott dolgozó egészségügyi szakember.
A hagyományos orvosi fizikális vizsgálat mellett eszköz- és gépparkunk lehetővé teszi légzésfunkciós vizsgálat, 12 elvezetéses EKG és allergiatesztek elvégzését, mérni tudjuk a kilélegzett levegő szén-monoxid koncentrációját, a szervezet oxigéntelítettségét (saturációját) is.
Intézetünkben jelenleg elsősorban gyermek-és felnőttkorú allergiás és légzőszervi betegekkel, valamint cukorbetegekkel foglalkozunk, ezen kívül segítünk a dohányosoknak a leszokásban, és általános belgyógyászati, illetve gyermekgyógyászati konzíliumot adunk a hozzánk fordulóknak.

Vizsgálatok

Elsősorban azokra a betegekre számítunk, akik nem tudnak, vagy nem akarnak várni a hagyományos OEP-finanszírozás alatt álló rendelőkben, illetve tüdőgondozókban

Orvosi vizsgálatok, kezelések

Mire számíthat az első, illetve a kontroll vizsgálatok alkalmával. Bővebben»

Laborvizsgálatok

Rendelőnkben lehetőség van egyes laborvizsgálatok elvégzésére. Bővebben»

Erzsébet Gondozóház

Betegségekről...

COPD, allergiás nátha, asztma, cukorbetegség, dohányzás-függőség ... Bővebben»

Klinikai vizsgálatok

Az Erzsébet Gondozóház munkatársai több éves tapasztalattal rendelkeznek a klinikai vizsgálatokban... Bővebben»

Hide Main content block

Munkatársaink

media/k2/items/src/910084c4eb3461ee8947cd42bdd4b146.jpg
- intézetvezető-igazgató főorvos -
Dr. Mucsi János: tüdőgyógyász-belgyógyász főorvos, intézetvezető-igazgató főorvos A Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikáján 1983-ban ...
media/k2/items/src/be7685026070406a215779b242f1aa2e.jpg
- tüdőgyógyász főorvos -
Dr. Farkas Éva: tüdőgyógyász főorvos Diplomámat a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szereztem 1988-ban. Szakképzésem idején ...
media/k2/items/src/675d28c04794e3c683f4419536c4c15f.jpg
- diabetológus-belgyógyász szakorvos -
Dr. Fodor Erika: diabetológus-belgyógyász szakorvos 1997-ben diplomáztam a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Ezt követően a Budai ...
media/k2/items/src/52ec984cc72302fd412e2aa145a6526c.jpg
- gyermektüdőgyógyász szakorvos -
Dr. Kiss Anna: gyermekgyógyász és gyermektüdőgyógyász szakorvos 2000-ben diplomáztam a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Egyetemi tanulmányai ...
foto k
- fül-orr-gégész szakorvos -
Dr. Csányi Mária: tüdőgyógyász, aneszteziológia és intenzív terápiás ...
media/k2/items/src/97d2860871f3d35e35f6eb0477d3015a.jpg
- szemész szakorvos -
Dr. Kiss Krisztina: szemész szakorvos 1994-ben végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi karán. Végzés után a Szegedi ...
media/k2/items/src/cc947675ce0ac0c98617f27425843c35.jpg
- gyermekgyógyász, gyermek-allergológus -
Dr. Páll Gabriella: gyermekgyógyászat, gyermek-allergológia 1988-ban végeztem általános orvosként a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd ...