Dr. Fodor Erika

Dr. Fodor Erika: diabetológus-belgyógyász szakorvos

1997-ben diplomáztam a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Ezt követően a Budai Gyermekkórház Központi laboratóriumában dolgoztam. A szívem mindig a betegágy mellé húzott, de ez a rövid kitérő is nagyon hasznos volt a későbbi munkám során.

1999-ben kerültem a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai kórházának I. Belgyógyászati osztályára, ahol általános belgyógyászat mellett elsősorban kardiológiai betegekkel foglalkoztunk. Mint ismeretes, a szív- és érrendszeri betegségek hátterében majdnem mindig valamilyen anyagcsere-betegség (magas vérzsírok, cukorbetegség) áll, így érdeklődésem egyre inkább a diabetológia és határterületei (angiológia, nephrológia és természetesen a kardiológia) felé irányult. 2005-ben szakvizsgáztam belgyógyászatból, majd egy kis szünet következett a pályámon, két kisebb gyermekem születése miatt. 2010-ben ismét munkába állva a kórház Diabetológiai ambulanciáján tanulhattam.

2011. január 1-től a Tormay Károly Egészségügyi Központ II. Belgyógyászati szakrendelőjében dolgozom.

2013. július 1. óta az Erzsébet Gondozóház belgyógyász-diabetológusaként magánrendelésen és klinikai vizsgálatok keretében is fogadom a betegeket.  

2013-ban elvégeztem a budapesti Semmelweis Egyetem Good Clinical Practice (GCP) tanfolyamát.

Tagja vagyok a Magyar Belgyógyászati Társaságnak és a Magyar Diabetológiai Társaságnak.

A cukorbeteg sikeres kezeléshez a páciens aktív részvétele is szükséges. A munkám során erre a kölcsönös bizalmon alapuló, egymást segítő, közös cselekvésre törekszem, mert hiszem, hogy az egyén együttműködése nélkül az én munkám sem lehet eredményes.

Az első vizsgálat során teljes körű belgyógyászati és diabtológiai anamnesis felvétel, a rizikótényezők felmérése, fizikális vizsgálat, ujjbegyes vércukormérés, illetve a meglévő vércukornapló áttekintése, EKG, alsó végtagi keringésvizsgálat (szükség esetén Doppler-vizsgálattal kiegészítve), valamint hangvillával történő érzésvizsgálat történik, amelyek alapján a további teendők meghatározhatók.

Minden betegnek, így a cukorbetegnek is, minden életkorban egyénre szabott kezelésre van szüksége, amely a betegség súlyosságától és a beteg általános állapotától függően tartalmazhat gyógyszeres kezelést, ezen kívül a kezelési terv minden esetben kitér a megfelelő táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra is.

A későbbiekben a gondozás során célunk a vércukorszint lehetőség szerint normál tartományban való tartása, az egyéb rizikótényezők kiküszöbölése, a szövődmények megelőzése, időben történő felismerése és kezelése. Mindezek abban segítenek, hogy életerejüket, életminőségüket minél tovább megőrizhessék.

Bejelentkezés

Dr. Fodor Erika rendelésére ide kattintva bejelentkezhet az interneten, vagy az alábbi telefonszámok egyikén:

+36 28 785 526 (központi), +36 70 434 2392 (központi, mediphone).

Köszönjük

Close

Hogy megosztja oldalunk tartalmát mással is...